2012. november 5., hétfő

Éltelbárka- pacalpróba 1


Keresem a jó pacalt amit a kedvenc helyem bezárása óta nem találok kezdődnek a kísérletek. Ebben Bara nem vesz részt, ő nem szereti a frottírtörölközőt pörkűtnek.... / szóval ha tudtok valami ígéretes helyet ne kíméljetek.../


Ételbárka, Visegrád





A főút mellet, a település nyugati felén botlottam bele ebbe a gyorsétterembe. Parkoló bőséges, rá is látni, az épület bizalomgerjesztő. A kínálat lángos (3oo-45o) hamburger 6oo-7oo és "magyaros" készételek. Bátor voltam...pacalt kértem főtt krumplival. 12oo.




Első pillantásra a tálalás még kecsegtetett némi reménnyel...de belekóstolva kipukkadt a lufi. Meggyőződésem, hogy egy konzerv készétel pacalt kaptam feldíszítve, kissé nyers krumplival. 
Na most erre mit írjak ???  Ettem már ilyen pacalt végszükség esetén (anno Norvégiába vittem néhányat a Trollok ellen) de egy vendéglátóhelyen ez nem járja !
Ha ilyet akarok, (az külön téma, hogy ez a konzerv a másod, de inkább harmad osztályú pacalnyesedék temetője, fényévnyi távolságra a szép vastag frottírhernyótól)  megveszem egy boltban, aztán adjunk a kulináris kultúrának...
Véleményem? Ide, többé nem !

Szerintem az a legdrágább étel ami nem esett jól, úgyhogy...

Visszasírom a diósdi Faház büfét, ahol 1988-tól  a tavalyi januári bezárásig bármikor finom pacalt ehettem !


KT

2012. augusztus 10., péntek

Festal - fizesd meg a szép környezetet.


Némi nyári szünet után ismét lecsapott a motorizált gasztrokommando.


Festal étterem, Érd.



A Dél-Budai város hosszanti főutcájáról nyíló poros kis mellékútján található, nagyjából félúton a balatoni autópálya és a városközpont között.
Parkoló van az udvaron belül, de kívül is.
Kétszintes épület, alul terasszal, ami egy természetes tó fölé nyúlik. Aranyhalak, teknősök és egy kis szökőkút pacsál a vízben.
A hely nagyon hangulatos, csendes, csak a mosogatás csörömpölése hallatszik, zene nincs. A teraszra fészkelünk be, tökéletes kerthangulat, kényelmetlen székekkel...
Első kőr a limonádé. Ez mostanában divat lett, mert ugye olcsó, minden hely maga csinálhatja, csak egy kis citromlé, víz és cukor kell hozzá. Illik díszíteni néhány citrom, narancs esetleg lime darabbal. Sajnos nem ízlett,  pedig nem is volt túl édes. Meggyőződésem, hogy az egyik nagy gyümölcslé gyártó limonádéja. Sajnálom, hogy egy ilyen színvonalú hely nem citromból készíti és a végén kiderült még irreálisan drága volt. Ha facsarták volna gyümölcsből az alapanyag kb. 100 ft körül lenne és talán annyira nem sajnálnám az 1100 ft.ot 5dl-ért...
A leves, ami fokhagymás krém egy pici királyrákkal  finom volt, de semmi extra.  

érdekes volt a terítés is....

Főfogásnak Tanyasi csirke májas-hagymás-gombás töltelékkel, burgonyafánkkal. A csirkehús finom volt, halas mellékíz nélkül. A töltelékben az ízek kellemes harmóniában álltak egymással, és az öntettel is. A köret ízre és állagra is abszolút korrekt volt.  Az adag mérete is megfelelt az elvárásaimnak. A kiszolgálás korrekt volt, bár csak egy pincért láttam, talán ezért is kissé lassú...vagy csak a mai trendektől eltérően hagytak nyugodtan diskurálni minket?
A végén egy kapuccsínóval próbáltam úrrá lenni a jóllakottság keltette álmosságon.
Sajnos a fekete leves után jött az igazi fekete leves... a két leves,  a két főétek (2250 és 1900 + köretek) és a kávé szépen összeadódtak 8300 forintra, sőt, a blokk tanulsága szerint ehhez még hozzájött 10% szervízdij is, így szépen 9 fölé kúszott az ár.
Ez így egyértelműen sok ! Ezért az ételsorért egy 6-ossal kezdődő szám lett volna korrekt, így bár az étel finom volt...

KT





Kicsit szűkszavú leszek de mindent leírt KT. 
Én egy hagymalevest ettem, ami nagyon finom volt. Majd mivel jókat halottam az étteremről be mertem vállalni egy grillzöldséget köretnek a másodikhoz. Bár ne tettem volna... tocsogott az olajban de a csirke finom volt, és bőséges. Az ubisali sem volt valami nagy cucc de alapvetően nem volt rossz. Az egész olyan átlagos volt sajnos, többet vártam főleg ennyiért. 


Bara



2012. április 24., kedd

Éhes gyomornak sem mindegy...- Székesfehérvár Vár étterem


Ez az első HOVÁ NE MENJ helyünk! 



Elindultunk vasárnap egy kis motorozásra, KT szerint light terepre, de maradjunk annyiba, hogy kemény a mély víz főleg ha terepesekkel megy az ember lánya light terepre. Szilvi szerint simán válóok  ez a kisebb csúsztatás:)
Letekeregtünk kb120 kilómétret mezőgazdasági földutakon, volt szovjet lőtéren a fehérvárig tartó amúgy 30 km-es utat kicsit kitoldva:D 
 Élvezetes volt nincs is ezzel semmi baj ezek után érkeztünk meg a Bory várhoz ahol az aszfaltos csapat várt minket. Itt már mindenki kellően éhes volt. Így kézenfekvően bementünk az étterembe. Gyanúsnak lehetett volna, hogy délidőben senki nincs itt. A kihelyezett étlap szerint az árak olyan jó középkategóriásak voltak. Bement 15 éhes motoros,ez egy kicsit meghaladta a pincérnő képességeit főleg, hogy mindenki külön akart fizetni. 

Nagy nehezen megtörtén a rendelés, nekem kicsit voltak fenntartásaim de mivel rántott sajtot nem találtam az étlapon egy gyros tálat választottam bár ne tettem volna ..... De megtettem kaptam egy agyonégetett húst lehet jobb is kis salátát hozzá egy fél pitát ami szintén megégett és semmi öntet, majd ez is megérkezett külön. Az az igazi boltban kapható te keverd be kaprosbigyó... szóval felejthető. 



Természetesen mindenki mindent megevett 120 km terep után max a cipőtalpat nem ettük volna meg de már hazafelé többünknek morgott a gyomra. Szóval ide soha hiába szép a kilátás a Bory várra de akkor már inkább a meki.... pedig azt sem szeretem 

Lehet jó ez a hely, és csak mi a soha-többé-nem-látjuk-Őket-motorosok kaptunk ilyen minőséget, na de akkor is, vendég látunk, abból akarunk megélni, akkor lássunk már vendégül......

Bara



A múlt vasárnapról elhalasztott első nagy klubtúránkon a Bakony keleti szélét céloztuk meg...terepen.
Néhány barátunk Fehérváron várt, ahol megnéztük a Bory-várat 
Az időjárás elszomorodott, sőt pityeregni is kezdett így bevettük magunkat a várral szembeni pizzériába.
Hiba volt...
Nem akarom részletezni, senki sem volt elégedett ! Én pizzát ettem...ami leginkább egy kiolvasztott mirelit pizzára emlékeztetett...



1480 ft.-ért, ami egyértelműen sok...  Volt aki frissensültet evett és ő sem volt elégedett...
Tovább nem részletezném, inkább mentünk volna a burgerkingbe...

KT





2012. április 17., kedd

Wikinger- hamburger és ami mögötte van :D


Körtér. 
Címnek ennyi elég, max megtolom annyival, hogy a Villányi-Himfy sarok. 
Nem emlékszem már mikor ettem ott először, de azelőtt sosem értettem, hogy Bud Spencer hogyan tud jóllakni EGY hamburgertől... ;)  
Meg azt is irigykedve néztem, amikor a filmekben csinálják a hamburgert...elővesz egy húspogácsát, megsüti, rátesz egy sajtot, ami persze ráolvad... 



Na ha ez amerika, akkor megint Komár Laci bácsit tudnám idézni: " Itt van Amerika, Itt van Amerika !"
Beállsz a sorba és megrendeled ! Keresel helyet, ha le akarsz ülni és várod. De nézheted is, mert a szemed előtt készül, nem csukják be mikróba.  Van időd nézelődni, mert itt mindíg sokan vannak, talán nem véletlenül !
Szóval frissen sütött húspogácsa, ami akár fél kilós is lehet, vagy ugyan normál, de három egy hambiban ! Sokféle van, mindegyik emberes adag. A saláta mindíg friss, a hagyma is -sosem láttam fonnyadtat- ezek és még néhány dolog szinte végtelen variációt eredményez, de mind nagyszerű ízkombináció.



Kiemelnék néhány kedvencemet: 
Tüzes. Magyarázzam? Csípős ! Mondommm ! 
Sajtburger. Nomen est Omen. Vágod? Ennyi !
Orgazmus. Magyarázzam? Az gáz !!!! ;)  
Pontosítanék ez a Gasztronómiai Orgazmus ! Na ez a Nomen est Omen, wazzze ! 
 Na ilyet ettünk már közösen, megrendel-befizet-asztaltkeres-odatelepszik-bodzabambit szürcsöl-vár... Kis idő múlva kiáltás hangzik a pult mögül: Két orgazmus kinek lesz ??? Elindultam a kajáért,  mindenki engem nézett és mosolygott az étteremben...Na igen, rendelni tudni kell ! ;)
Talán egyetlen dologba tudok belekötni... ez a lapkasajt.



Ha csak a hambikról írnék már az is elég lenne a helyről, hogy mindenki induljon el hosszú tömött sorokban, de... DEEE !
De napközben van itt rendes gyorsétterem, önkiszolgáló jelleggel. Itt az olasz tészták rabolták el a szívemet/gyomromat. 
Amikor ott előtted felvágja a paradicsomot, a wokra emlékeztető serpenyőbe belekerül a többi alkatrész, a fűszerek, majd a végén a tészta is. Igen, nem ráöntik, hanem összefőzik ! Ott a szemed előtt. Nézheted, mint Pavlovot a kutyája... De itt még egy kis parmezán a tetejére és... és orgazmus ! Eddig nem tudtam leszakadni a Pomodoro és a Carbonara változatokról. Az ízek kombinációja tökéletes, az adag mérete optimális. Ha megint kötekedni akarnék akkor talán a picit túlfőzött tésztát említeném...nem egy all dente. Akinek esetleg sok a jóbol, az 40 ft.-ért vehet hazavivős dobozt...
Az árak: www.wikinger.hu 
A ház előtt a járdán elfér néhány motor, rá is látunk, de vigyázz, ne a sárgapiros bolt elé parkolj ! ;)


KT




Este volt már ki ki nyugalomba:D de tényleg este volt amikor nagyon akartam hamburgert enni de az aranyhídba nem megyek, a másik hálózat meg nem non-stop. Így nyafogtam egy sort KT-nak, hogy de kár hogy a Mamuttal szembeni kis bódé már a múlté, meg hazafele semmi az égegyadta világon nem esik az utunkba dél-Budán. 

Kinevetett és elvitt a wikingerbe. 



Gondoltan, na persze majd késő este valami finomat kapok, biztos bedobják a mikroba az egy hete kisütött húst azt ennyi. 

Hát nem így lett, bementünk egy olyan kicsit furcsa helyre aminek az egyik felén önkiszolgáló étterem van a másik felén hamburger meg gyros az arab fajta. 
A gyorsétterem rész már zárva volt de a hamburgereknél nagyüzem volt. És nem nem láttam mikrót, de láttam sütőlapot amin mindenféle finomságot csináltak nagy szakértelemmel és gyorsasággal. 
És a választék, hogy egy jó kis sorozatból idézzek:  fereg ferge most figyelj....... fergeteges volt! 
Én ekkor szerényen csak a sajtburgert kértem ebbe nincs amerikai öntet / mint megtanultam már ez a majonézes kulimász én meg azt nem szeressem/. 
Eleve a méret, mert ugye nem a méret a lényeg, de egy éhes embernek igen is az lényeges. Na meg az, hogy az orrom előtt sütötték meg az egészet frissen. És akkor az az íz :) szaftos finom és persze nem boldogultam vele de önfeláldozó jelleggel KT megette. 
Voltunk már ott társaságban, kettesben, voltam már ott egyedül, kipróbáltam már sok mindet a csípőset a gasztronómiai  orgazmus ;)  
Kipróbáltam az önkiszolgáló részleget is isteni a rakott kelkáposztájuk is... de most hmmmmm olasztészta olasztészta!! 



Frissen egy adagban elkészítve szintén az orrod előtt! Különlegesen szeretem a tonhalas penne, spagetti, bármilyen tészta variációt és igen itt van tonhalas tészta. Minden alapanyag frissen kerül bele a wok szerű acéledénybe és ott rotyog előtted majd a végén a tésztát beleforgatják ebbe a finom szószba és már tálalják is. eddig is komoly függőségi viszonyba álltam a tonhallal de így .... 

Bara

2012. április 13., péntek

Bajor-Magyar 1:0



A nevezetes Április elsején a Honda Klubok Szövetsége túrát szervezett. 

Ennek végállomása volt az Öreg Favágó Kocsmája nevű hely, Tarjánban. Sokszor jártam már erre, de még nem tűnt fel, hogy itt van egy ilyen hely. De lehet ám, hogy csak a neve vezetett félre ? A kocsma szó már-már pejoratív...
Szóval a kellemetlenül szeles és hűvös időben felüdülés lett volna bármely középszerű vendéglő is...de kellemes meglepetés ért ! 

Hangulatos Bajor étterem,   stílszerűen bőrnadrágos pincérekkel, az emeleten dupla bowligpálya, billiárdasztal, csocsó és darts.



Tehát a hely optimális baráti találkozókra is.  A csapatnak szerveztek kétféle menüt, ami Bajor húsos tál és egy "hagyományos (magyaros) húsos tál volt. Mi picit különcködtünk, ami nagyon jó ötlet volt !



Röviden összefoglalva minden amit ettünk, a húsok, a rántott cukkini, (még diétáznom kéne...) vagy a fűszeres túróval töltött gombafejek nagyon finomak voltak. Ehhez jön az árak és a mennyiség kellemes kombinációja. Ha nem vezettünk volna biztosan bajor sörrel öblítettük volna le az ebédet, de ez legközelebbi,soffőrös látogatásunkra marad ! ;)

Az utcanevet ugyan nem jegyeztem meg, de Tarján közepén van egy nagy elágazás, ott Szomor felé kell indulni, majd kb. 500méter után jobbra található.
Parkolóhely van az udvaron is, de a ház előtt is. 



Mindkettőre rálátni, bár az emeletről nem annyira...vagyis inkább semennyire.  De az udvaron mindenképpen szem előtt vannak paripáink.  Összefoglalva: Igencsak kellemes meglepetés volt a hely ! Finom ételek, az emeleti sportlehetőségek, a korrekt kiszolgálás így eldugva a világ elől...  de Tata - Esztergom viszonylaton -szerintem- a legjobb !

KT



Na igen én meg a Bajor húsos tál... hát szóval itt én vagyok a kerékkötő, mert sem a kolbászt sem a csülköt nem szeretem...
Sőt még a bajor zenét sem, de még a sört sem annyira, hacsak nem valami meggyalázott citromos történet / nagy sör imádok szerint ez már az eső lépés az alkoholmentes változathoz és innen mind tudjuk nincs megállás :D/.  
Na ide nekem a bajor éttermet tuti találok benne valami kivetnivalót. Ilyen hátránnyal eddig kevés hely indult de ez van...

A fiúk tálakat ettek de mivel KT diétán volt még, én meg a húsegyvelegtől sikítófrászt kapok, így maradt az étlap. 
Gondoltam na majd csak lesz rántott sajt az elég lesz nekem. Csúnya előítéleteink  vannak a bajor konyháról nekem is azok voltak: sör, virsli, kolbász, csülök, káposzta : na nem erről szól ez. 

Az étlap tele van kellemes meglepetéssel vega kajájuk is van! Mivel amúgy sem volt egy húsos kedvem, így a párolt zöldségeket választottam grillezett gombafejekkel fűszeres túróval töltve hozzá snidlinges tejföllel! 



Hmmmmmmm szóval a zöldségek nem főzve voltak, / sok helyen képesek ezt csinálni párolás helyett/  hanem tényleg párolva fűszeresen, finomak voltak üdék ropogósak és kicsit füstösek. A gombába még benne volt a nedvesség, kellemesen omlott szét a számba, a fűszeres túró tetején még finom sajt is volt... de azért rendes voltam és adtam egyet kóstolónak KT-nek a cukkinije mellé, de a mártogatósból nem adtam azért neki még tart a diéta ;)




Közbe az orrom alatt illatozott a bajor mustár, ezt meg kellett kóstolnom, a többiek mondták marad még hús is, kivettem egy töltött valamit.. ez egy isteni pástétommal töltött pulyka vagy csirkemell volt. 

Ezek után visszamegyünk majd még egyszer, nulla előítélettel és még nagyobb izgalommal, mert a bajor kaja nem csak virsli, csülök, kolbász, káposzta és sör.

Bara

2012. április 9., hétfő

Kisbojtár-családiasan Óbudán



A következő "áldozatunk" lehetett volna az első is, mert régóta látogatjuk.


Az étterem olyan amire gondolunk, ha azt mondja valaki, hogy olyan tipikus budai, családi kisvendéglő. Talán, mert így is van !
Három helység, plusz egy kis szabadtér, előtte nagy parkoló, amire gazdagon rálátunk, így motorjaink szem előtt vannak.
 Jaaa, persze a hely! Óbuda, Bojtár - Kis Bojtár saroktól a második ház.  Tehát, ha jövünk haza a Duna-kanyarból, vagy Esztergom felől érdemes ide célozni a vacsorát. (Van még egy Kis Bojtár nevű hely valahol a 13-ban, de ez nem az!)
Mivel rengetegszer ettem/ettünk már és mindíg  visszatértem a helyszínre, nehéz lenne rosszat írni róla.
Az egyik standard a sajtkrém leves. Trendi :p  szóhasználattal élve istenkirály ! A gyümölcsleves is finom, de ugye akkor kimarad a sajtleves...
 Az élet nem könnyű ! :D
Pláne, hogy van még egy hasonlóan ízletes és tartalmas Jókai-bableves, amiről mondjam azt, hogy költői ? :)



Második fogások közül maradandó élmény volt a tatárbifsztek, a sajtal töltött szárnyasok különböző variációi, pl. tanyasi csirke, de még egy egyszerű rántott gombafejek is nagyon finomak. Amikor komolyan diétáztam egyedi rendelésre elkészítettek egy egyszerű grillezett csirkemellet párolt rizzsel.
Amúgy  -bár nincs az étlapon- szívesen megcsinálnak grillezett zöldségeket, vagy sajtot is. 
Nem vagyok egy salátás típus, de a vegyes saláta, fokhagymás öntettel, reszelt sajtal, akár főételnek is megtenné, de én egy sajttal gazdagon megtöltött rántott pulykamell mellé szeretem. 
És itt a végén megemlékeznék a kétszemélyes főtt csülökről... mustárral, tormával és sok-sok lilahagymával. Ennél a remekműnél kéretik komolyan venni, hogy két személyre ajánlják.  
Mintegy zárszóként megemlíteném, hogy minden ételadag normális mennyiségű, nemcsak falatnyi, agyondizájnolt madáreleség.
Az árak rendben vannak, pl. a sajtleves 480, frissensültek 950-1600 között plusz köret.  A kiszolgálás korrekt, barátságos és nem tolakodó.
Tehát ajánlom a Bojtit,  immár 7 éve ! ;)

KT


Amikor először mentem a kisbojtárba hagymalevest kértem, mert azt nagyon szeretem, mondta KT,  hogy egyél sajtkrém levest de abban sokszor csalódtam, így hát maradt a hagymaleves. Amúgy a hagymalevessel meg a rántott sajttal túlságosan sehol sem tudsz mellényúlni. De belekóstoltam KT sajtlevesébe és végem lett. 
Azóta egyetlen egyszer fordult elő a rekkenő nyári melegben, hogy nem volt sajtleves.... olyan csalódás ért mit a kisgyereket aki nem kap semmit karácsonyra

Szóval az első és legfontosabb a Sajtleves, de ne tányérba kérd, mert akkor már más nem fér beléd, elég a csésze. Sok mindent volt szerencsém már kipróbálni a napi ajánlattól elkezdve az étlap kínálatából is.  Igaz főleg a szárnyas ételek keltik fel a frissensültek közül a  fantáziámat. 

Legutóbbi áldozatom a sajttal töltött pulykamell volt és a serpenyős zöldség... hmmmm. A két dolog teljesen jól kiegészíti egymást, de mivel kisvendéglő és szeretik azt adni neked amit a legjobban kedvelsz így kérheted a serpenyős zöldséget paprika nélkül, sok hagymával vagy bármi variációba. 



De a legnagyobb kedvencem a tatárbifsztek. Persze tudom előétel de mi nem annak esszük soha, jön a sajtleves / ez nem maradhat ki egyszerűen muszáj enni belőle/ és második fogásként érkezik a tatár. Bekeverve kérjük mert nagyon értenek hozzá, nem csípős csak annyira amennyire kell nincs benne semmi túlsúlyban egyszerűen harmonikus finom és lágy, és kérhetsz hozzá zöldségeket is.

Kicsit sajtleves mániás lett a bejegyzésem? hát igen de hidd el ha egyszer megkóstolod megérted miért , de persze ha csak hétköznap van egy fél órád menüt is ehetsz ami szintén nagyon finom. 

Bara 


2012. február 29., szerda

Big Gyros - Budapest

Még 2010 -ben adta Medve a drótot, hogy egy motoros ismerősének van görög gyorsbüféje, együnk ott.
Pestlőrincen a Ráday és a Nefelejcs sarkán, a pavilonsoron ott volt az amiről még nem is sejtettem...




Elsőre sima giroszosnak tűnik, dizájn alapján a görög változat, de ugye láttam már ilyet aztán csalamádé, meg higitott erőspityukrém fogadott...
Gyanakodni kezdtem, hogy itt ilyesminek nyoma sincs, sőt ! Sőt van tzatziki, répasaláta,pikáns fetasajtos krém, meg 3sajtos saláta.
Na itt mát éreztem, hogy bajság lesz... Gyanakodva figyeltem a pitákat is, mert egy itthon ismeretlen típus ugrott a sütőlapra ! Nem a zseb, nem a palacsintára hajazó, hanem olyan igazi görög ! Talán bizony mert az is !
Szóval a négy méretosztály: alap a pitába, aztán a BIG Gyrosz egy kb 25x10cm -es zsebformájú-talán cibatta- izébe, aztán kistál meg a nagymókusoknak a nagytál. Vannak másfajta görög ételek is de azokkal meg úgy vagyok, hogy amíg nem ettem giroszt addig szóba sem jöhetnek...utánna meg nincs hely nekik !
Szóval a girosz ! Kezdjük a húsnál, ami ugye csirke. Kishazánkban erre van igény, ezt majd' mindenki szereti, de legalábbis elfogadja. Persze ezt is lehet jól csinálni, hogy picit ropogós, de azért puha. Na itt ilyen, tehát a legnagyobb akadályt sikeresen átugrották. Pita. Említettem már ugye, hogy milyen nem vagyis, hogy itten kérem görög import van ! Ráadásul az is ugrik a sütőlapra, hogy megpiruljon kissé. 
Trutymók. Négy fajtája van, alapban jár is mind bele, de külön-külön is ízleljük meg ! 
Tzatziki: egyszerűen finom, uborka és a fokhagyma íze pont egyensúlyban van. 
Répasaláta: A második kedvenc hozzávalóm, reszelt sárgarépa valami isteni anyaggal leöntve-bekeverve. 
Pikáns: Ez feta sajt krém, ami pikánsan csipős. 
Háromsajtos: A trutyik közül a favorit nálam, nevében a megfejtés és isteni !




A készités közben feltűnik még egy apróság... a paradicsom, az uborka és a hagyma még egészben vannak ! Vagyis éppen akkor szeletelték fel mielőtt a tányéromra kerültek volna !  Aztán ugye van hozzá hasábkrump lee, mint kiderült igazából rá kellett várni, merthogy frissen sült. Na ekkor már nyálcsorgatva nézem a kezet: a frissen lenyesegetett hús rákerül a tányérra, majd a zöldség és pirosság és persze a lilaság. Aztán a 4-féle saláta, majd a krumpli és a mostanra kellemesen ropogósra sült pita.
Leírhatom egyszerűen: Egyszerűen zseniális ! Az ízek harmóniáját kottázni lehetne... a krumplin finom fűszersó, a ropogós, ám puha hús, a fínom saláták...áááááááá !
Pillanatok alatt elszalad az a negyed óra és üres a tányér...   Megszűnik ilyenkor a külvilág, hosszasan pislogok...

Miután némileg magamhoz térek észreveszem, hogy a falon sokan itthagynak valami szösszenetett, a minimum az, hogy itt járt.
Közben kialakítom a stratégiát, hogy legközelebb a sima giroszt, majd utánna a Big giroszt fogom enni !  Azóta jelentem megvoltak !  A fent leírt személyleírás ;) tökéletesen illettek is rájuk !

A hely kellően motorosbarát, a bolt előtt parkolva rálátunk, de nyáron a kirakott asztalokon ülve a motorjaink mellett falatozhatunk.
A reményeim szerint is hamarosan bővülő üzletlánc, lehetne az valahol Dél-Budán ???

KT







Ettem én már mindenféle gyrost arabot törököt görögöt még ezelőtt soha.... kár volt... mert sajna igy vagy ugy de függő lettem innentől a Pesten oly népszerű török arab gyros ment a kukába. 
Na nem félreértés ne essék finom az is de függőségi viszonyom ezzel a gyrossal alakult ki. 

A tálat kedvelem mivel még a hamburgert sem vagyok képes kulturáltan úrilányként megenni, most gondolj bele, hogy egy nem zsebes gyrossal mi a fenét csinálok.....

Szóval én maradok a tálnál hol a kicsinél hol  a nagynál, de általában a nagy a nyerő és ha a sok húst nem tudom belapátolni segítenek nekem természetesen csak és kizárólag önfeláldozó jelleggel. Na igen a szószok van mindenféle. Az elején természetesen mindegyik fajtát megkóstoltam de nekem a tzaziki és a pikáns a bejövös. Na persze ne úgy képzeld el mint a többi szószt amihez hozzászoktál ez frankón nem folyik inkább krémnek lehetne nevezni. Így talán még a pitát is lehet kulturáltan enni, másnak na de nem nekem.  Szóval a tzaziki uborkarabok kellemesen egyszerre fanyar és savanykás szószt alkot a krémjoghurttal amibe benne van. A pikáns hmmmmmmmmmmm fetasajt és fűszerek tökéletes krém átlagúan ez a kedvencem ebből szerintem egy bödönnel meg tudnék enni annyira de annyira jó. És erre persze lehetőséged is van hiszen a szószokat kimérve is megkaphatod. Nagyon szeretem a pikáns szósz csak úgy sült krumplival mártogatni.  



Szégyen ide szégyen oda mást még nem próbáltam ki ami sült finomság, de egyszerűen beleszerettem a gyros tálba és maradok ennél már ahogy írom összefut a nyál a számba pedig nem rég ettem és van még pikáns szósz a hűtőbe....

A görög salátát azt azért kipróbáltam és nem kellett csalódnom. Frissen van elkészítve, az orrod előtt vágják fel az alapanyagokat finom feta van benne nincs leöntve nyakig olajjal mint a legtöbb helyen, hogy nem tudod kiélvezni a zöldség és a sajt ízét az olajos dzsuvától ami rá képződik. Itt minden friss mindet ott tesznek rá és isteni finom a fűszerezése is. 

Ígérem egyszer kipróbálom a mustáros tálat is, remélem nem gyengülök el amikor legközelebb bemegyek, mert már volt ilyen, hogy kérdezték mit kérsz, gondolkodtam vagy fél percig és amikor kinyitottam a szám a gyorostál hagyta el nem is értem....




Bara

2012. február 14., kedd

Amerika autentikusan

Vannak olyan helyek is ahol reklám sem kell, hiszen már ismeretség útján úgy is tudjuk mire számíthatunk, aztán kiderül hogy mégsem.
Más az ha hallod, tudod jó a hely és még egy baráté is, aki hasonló és még örültebb szenvedélyekkel rendelkezik mint te, de más ezt a helyet megtapasztalni és megízlelni. 
Ez a Sunny Diner Hűvösvölgy.



Már amikor belépsz megcsap Amerika. Minden autentikus igazi 50 es évek kisvárosi gyorsétteremet idéző. Relikviákkal, emlékekkel, olyan dolgokkal amik idézik az amerikai életérzés. A klasszikusat, azt az Elvisit amivel apáink és mi is megfertőződtünk és valahogy ott is ragadtunk. Abban a világban ahol már a pepsi is nagy dolog volt nem hogy a coke és ahol ezekről a dolgokról csak álmodoztunk, mert tudtuk, hogy van hiszen láttuk a filmeken képeken, de nem hittük hogy egyszer csak egy benzinkút mellett be is sétálhatunk oda.....



Belépsz és leülsz az egyik klasszikus piros műbőrös boxba és csak bámulsz ki a fejedből, mert még mindig fedezel fel részleteket, itt-ott csak úgy megakad a szemed. Kapsz itt mindenféle élményt. És akkor elkezded nézni az ital lapot shake, turmix, gyömbér sör ami persze nem sör és jó is az ha gerjedsz arra, hogy az üdítőtől összeragad a szád....

Annyi minden van az étlapon és az ital lapon, hogy nem is tudja ez ember mit enne.
Nem csak észak Amerikai a konyha hanem Amerika úgy egyben: hamburger, nachos, burito a teljesség igénye nélkül.

Szóval elkezded a szemeddel is felmérni mi is az amit enni szeretnél.. a hamburger emberes adag hiszen a klasszikus burgerben 20 deka marhahús pogácsa üldögél. Nekem nagy bánatom a majonéz, hogy mindenbe az van de hát ez is amerikai egy plusz kérés és már ki is hagyták belőle. Emlékeztek a Stallone filmre amiben Brigit Nilsennel szerepel? Igen a Cobra, ott volt az éttermi jelenet amiben Brigit megkapta a hamburgerét a sült krumplival helyes kis kosárkába ami papír szalvétával van kibélelve.. na itt is így kapod, és te is belefojthatod a sültkurumplidat a ketchupba. Beleharapsz a burgerbe és nagyon ki kell nyitni a szádat, hogy beleférjen hiszen a hús olyan vastag mint a kettévágott zsömle. Finom a burger nagyon de  ez inkább férfias étel, nagyon töményen húsos.


Egy másik alkalommal a  nachost próbáltam ki és őszintén beleszerettem a csirkés nachosba. Amúgy is a fehér húsokat kedvelem jobban, marhába csak a steak jöhet. De a nachos hmmmmmmm... Családom szerint saválló és azbeszt gyomrom van és a nachos  csípős-pikáns igazi mexikói étel. A jalapeno paprika különösen a kedvencem, de mivel kicsit próbára tettek mikor ezt ettem, kaptam egy külön paprikát is egy zöld savanyított habanerot is. Nem hittek nekem, hogy szeretem a csípőset, a habanero csak erős gyomrúaknak ajánlott kellemesen brutális.


Természetesen desszert nélkül nem élete az élet így egy áfonyás pitét hazakísértünk, persze kiderült kevés az egy, mert hiába nem szereti a férjem az áfonyát ez azért a kóstold meg-nél neki is jobban ízlett, neki is.



Mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt és érdemes mindet kipróbálni hiszen egy nemzetet az ételein keresztül lehet könnyen megismerni.


Bara



Na most vagyok a hálátlan szerepben... én lennék a nagy kritikus, de...

Dúdolhatnám a régi Komár (hoppá, motormárka! :) ) nótát, hogy Itt van Amerika, itt van Amerika...  merthogy tényleg! 

Aki látta a Pulp Fiction-t belépés után keresni kezdi Jules-t és  Vincent-et, akik klott gatyában (akinek a lábában ettől még ott van a Boogie) üldögélnek az egyik asztalnál! 

Klasszikus újvilági gyors étterem ami Coolvalley és nem Deathvalley peremén helyezkedik el, stílszerűen egy filling station épületében.

Belépve mindenhol relikviák... klasszikus autó modellek között sok kedvencem is ott van, így pl a Bullit Mustang, de szinte minden híres filmsztár ott parkol a polcokon. 








Aki elég figyelmes észreveszi Billy Gibbons dedikált fotóját is! Ilyen aprólékosan tökéletes desing-t csak olyan tud létrehozni aki maga is komolyan benne van ebben az élet stílusban!  De a tulaj nemcsak régi motoros, hanem egy Hot-Rod CC (autós klub) tagja, így gyakran parkolnak klasszikus V8-as autócsodák a bejárat előtt. Persze Laci motoros is, így tél víz idején az étterem sarkában szunyókál  HD-je, remek díszletként.




jaaa, a falnivalók... mindig elfelejtem, hogy ez étterem!
Ettem már itt steak-et, remek volt, hamburgert, az is rendben volt, (klasszikus tálalásban)  nachos-t is, de a bab püré biztos jó, de nekem nem ízlett, nem az én ragadozó gyomromnak való!          
Toltam már shake-t is, turmixot is finom volt, de aki nagymama otthoni turmixához van szokva készüljön, mert ezek    nitrós változatok!
Majd egyszer talán a film klubban is tiszteletemet teszem, ekkor a dájner meg van fejelve klasszikus film nézésével is!
(Akinek megvan a Száguldás a semmibe   eredeti verziója szóljon ! )

A hely specialitása egy olyan verseny ami egy komoly küzdelem az ember és az étel között ! Az ilyenek az újvilágban nagyon népszerűek, minden komoly helynek van valami kihívása. Itt ez a Megaburger -tál elfogyasztása 40perc alatt ! Ez 10db gyermek hamburger, egy saláta, egy krumpli és egy shake.   Akinek sikerül a ház vendége volt és kikerül a dicsőség táblára !
Barának köszönhetően van női változat, ez 6 hamburgerrel a 10 helyett.



Aki szeretne estefelé a baráti körével bélelni valamit, foglaljon asztalt,     mert baráti társaságok, motoros klubok kedvenc helye, ciki -hely hiányában- kintről nézni a sok finomság eltüntetését !
Address: Coolvalley Aveneuve 136.

KT